2011. szeptember 21., szerda

Faszkivan. Egész délután az olasszal szarakodtam. És kivannak az idegeim, mert egész héten egy ment. Nincs másra időm.
Pedig rájöttem, hogy teljesen leszarom az egészet. Úgy, ahogy van. Talán ez szégyen, igen, lehet. Nem érdekel. Mindenki MÁR MOST a továbbtanulásról beszél ,milyen egyetemre jelentkeznek, hova mennyi pont kell, tanárok is, hogy érettséginél mi hogy lesz, hát nemááár. Nem akarok orvos lenni. Se jogász. Se közgazdász. Se semmi... tényleg. Most kibuktam. Itt gürizek a semmiért? Hogy okos homeless legyek? Majd firkálgatok a falra meg a betonra. Vagy lesz egy qrvajó munkám, amit utálok. vagy addigra már minden vágyam lesz az, hogy beüljek ez íróasztal mögé, például. Inkább firkálgatok. Valami, amit szeretek. 
De lehet, hogy tényleg megváltozok. TAlán jobb lenne úgy.. de nem biztos, hogy akarok is.
De van tortám. Éljen a cukrászda.Ami nem old meg semmit, de azért finom. 
Elmegyek cukrásznak.
És rohadtul várom a holnapi koncertet, ki akarom magam tombolni, megint érezni akarom azt az örömöt, hogy hullanyugott vagyok, és egyben annyira fel vagyok pörögve, hogy nem tudok aludni .Hogy cseng a fülem. Hogy másnap a suliban csak végiglebegek a folyosón, kómásan, de mindenkit leszarva, és mosolygok a nagyvilágba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése