2011. október 1., szombat

Nem várom a holnapot. Illetve csak az egyik felem. A másik legszívesebben makacsul megtorpanna, talán még vissza is fordulna az idő országútján. Már ha ilyet lehetne.
  Nem arról van szó, hogy öreg vagyok. Ez tulajdonképpen nevetséges, igen, én is érzem. Tizenhat év, az nem sok. De régen mindig elképzeltem, hogy milyen lesz akkor, milyen leszek én. És most itt vagyok, és tessék. Úgy érzem, mintha nem csináltam volna semmit. Biztos elmúlik ez az érzés, pillanatnyi elmezavar. 
  Mint amikor csak rohansz és rohansz egy sűrű erdőben, azt se tudod, merre, csak rohansz, mert muszáj. Egy perce megállsz, nekidőlsz egy hatalmas, öreg fának, kifújod magad, és megpróbálsz rájönni, hogy most merre tovább. Aztán úgyis megrázod magad, és továbbfutsz, és igyekszel nem abba az irányba, ahonnan jöttél.
  Nem, nem vagyok teljesen hülye.
  Csak egy icipicit.
  Pedig jelenleg imádom az életem. És lekopogom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése