2011. november 14., hétfő

Kedves Szilárd kapcsold kia villanyzongorát...

Bár sose kapcsolná ki!!
Szuper koncert volt. Még mindig nem tértem magamhoz, imádtam, minden pillanatát. Még jobban szerelmes vagyok a Tibibe, a dalokba, az egész Quimbybe, már ha ez lehetséges. 
Túl hamar lett vége. Nem találok szavakat, úgyhogy nem is keresek. Csak elrontanák. Lényeg hogy imádtam, és vissza akarok menni, elfelejteni újra a hétköznapok gondjait.
Mert mindig van valami gond. Persze.
Lehet mondani, hogy én vagyok telhetetlen, meg negatív, meg minden. Csak ez így nem igaz. Mostanra eléggé kikészültem, kicsit olyan, mintha nagyon lassan összeomlanék. Valami belülről bomlasztja a rendszert. Nem, nem romlott vagyok, hanem.. nemis tudom megfogalmazni.  De ritka szar. A szombati koncertből merítek energiát, ha eszembe jut, vigyorgok. 
Most például kurvaideges vagyok ,nem tudom, miért, csak rám jött, minden zavar, minden és mindenki. A mindenki alatt éppen szegény családtagjaimat kell érteni. Nem tudom miért van, fáradt vagyok, kellett volna tanulni, de nem megy, NEM MEGY.
Miért van az, hogy a legtöbbször olyan emberekre pazaroljuk értékes, és megszámlált perceinket, akik a legkevésbé sem érdemlik meg? És miért komplikálunk túl mindent? 
Atyavilág. TIBCSI, a hangod a gyógyszerem, és már függő vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése