2012. július 15., vasárnap

ÚÚÚ miért nem blogolok?

Tudom, hogy miért nem. Rohadt ijesztő lett volna szembenézni azokkal a dolgokkal, amikkel persze amúgy is muszáj, de leírva látni talán kicsit rosszabb. De annak vége, nem is gondolok rá.
Most már a szívemben is nyár van.

Vegyük sorba: 
Voltam Fishingen, ami hűűűűdeállat volt, az utolsó estét leszámítva, ami azért szépen elbaszódott, PONT KISCSILLAGON, énezt nem hiszem el. Amúgy super-duper fine volt. Utána volt nagyon rossz, otthon, két napig. De helyreállt a belső béke.

Aztán pár nap múlva már G-dúrban zúgták a kabócák, a sirály meg milyen ostoba, helló Adria, nagy kékség, sikátorok, koktélbárok.
Szép volt, jó volt, aztán az is elromlott, futottam tolvajok után, mezítláb, mert miért ne, egyedül, mert miért ne, visszaszereztem a szajrét, majdnem hiánytalanul, mondjátok, hogy nem vagyok hős.
Azóta nem alszom éjjel, mert félek.

Az sem segít, hogy itthon pár utcával arrébb találtak meg egy eltűnt lányt a bokorban.... Szegény nem ért haza. Én minden nap arra jártam, imádom a környéket. Hurrá. Nem lehet egyedül mászkálni sötétben, mert valami perverz állattól kell félni. Ráadásul a lánynak ugyan az volt az útvonala, mint nekem is olyan sokszor... Azért szörnyű, hogy milyen emberek vannak.

Azelőtt imádtam este egyedül mászkálni, mert minden olyan nyugodt, és sötét, és sose féltem. Most meg minden zajra összerezzenek. Ez biztos túlzás, igaz? Majdcsak elmúlik. A példa mutatja, hogy sokkal rosszabbul is lehet járni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése