2012. augusztus 1., szerda

Email Kínából

Augusztus van? Máris? Ez most komoly?
Csak rohanok a nyár után. Örömhír azonban, hogy visszakaptam a kalapom! Fishing óta kénytelen voltam tűrni a hiányát. 
Készül az új szobám, ami miatt nagyon izgatott vagyok, az egyetlen bajom vele az, hogy iszonyat pici lesz. És így hogy lesz piros? Anya csak forgatja a szemét, szerinte bolond vagyok, hogy így ragaszkodom a piros falhoz. Ragaszkodom! Mondta, hogy legyen piros-fehér. Az élet csupa kompromisszum.
Ma moziba megyek. Megnézzük a Batmant. Hűűű. 
Muszáj minden napra valamilyen programot csinálnom. Majdnem minden napra, hogy lekössem a figyelmem.
Kína messze van. Tudtátok? A bolygó másik oldalán. Nagyon messze.

2012. július 26., csütörtök

Ha nem én lennék, nem érezném azt, amit érzek, el se hinném hogy van ilyen. A szívem össze-vissza dobog, a szám mosolyog, a szemem elréved, az agyamban örvénylő emlékek kiszorítják a gondolataimat. Annyira meseszerű, hogy egy-egy tiszta pillanatomban elhinni is félek. 
     Nem akarom, hogy felüljön arra a gépre és elmenjen, itt hagyjon, hogy hiányozzon, és hogy amíg távol van, csak azt várjam, hogy hazaérjen.
     De el fog repülni, nagyon messze, én meg majd várom, mert nem tehetek mást, csak ülök és várok, ő meg majd egyszer hazajön, magához szorít, a fülembe súgja, hogy hiányoztam, s közben a nyár elillan.



2012. július 15., vasárnap

ÚÚÚ miért nem blogolok?

Tudom, hogy miért nem. Rohadt ijesztő lett volna szembenézni azokkal a dolgokkal, amikkel persze amúgy is muszáj, de leírva látni talán kicsit rosszabb. De annak vége, nem is gondolok rá.
Most már a szívemben is nyár van.

Vegyük sorba: 
Voltam Fishingen, ami hűűűűdeállat volt, az utolsó estét leszámítva, ami azért szépen elbaszódott, PONT KISCSILLAGON, énezt nem hiszem el. Amúgy super-duper fine volt. Utána volt nagyon rossz, otthon, két napig. De helyreállt a belső béke.

Aztán pár nap múlva már G-dúrban zúgták a kabócák, a sirály meg milyen ostoba, helló Adria, nagy kékség, sikátorok, koktélbárok.
Szép volt, jó volt, aztán az is elromlott, futottam tolvajok után, mezítláb, mert miért ne, egyedül, mert miért ne, visszaszereztem a szajrét, majdnem hiánytalanul, mondjátok, hogy nem vagyok hős.
Azóta nem alszom éjjel, mert félek.

Az sem segít, hogy itthon pár utcával arrébb találtak meg egy eltűnt lányt a bokorban.... Szegény nem ért haza. Én minden nap arra jártam, imádom a környéket. Hurrá. Nem lehet egyedül mászkálni sötétben, mert valami perverz állattól kell félni. Ráadásul a lánynak ugyan az volt az útvonala, mint nekem is olyan sokszor... Azért szörnyű, hogy milyen emberek vannak.

Azelőtt imádtam este egyedül mászkálni, mert minden olyan nyugodt, és sötét, és sose féltem. Most meg minden zajra összerezzenek. Ez biztos túlzás, igaz? Majdcsak elmúlik. A példa mutatja, hogy sokkal rosszabbul is lehet járni.



2012. június 20., szerda

HOHOOLNAP

Holnap megyünk, tisztára be vagyok már zsongva, még össze se pakoltam, és azon aggódok, hogy drága a sör. :D de komolyan. Csóró leszek egész nyáron?
De nem érdekel, megyünk, és kész. Can't wait.


2012. június 4., hétfő

Nyárillat van...

 Meg van sok hülye, meg szabályok, meg érzelmek, amik nélkül könnyebb lenne, meg szánalmas évvégi, meg éjszakai séta, meg nevetések, meg kimondatlan szavak, hosszú pillantások, sokatmondó hallgatások, meg napsütés, meg hőség, meg vihar, meg eső, meg szélcsend, meg örökös várakozás, keserűség, üresség, fáradtság, düh, izgalom, remény, félelem, boldogság, rajongás, döntésképtelenség, belenyugvás, lázadás, meg kíváncsiság, egy mosoly, a mosolya, képtelenség, őrültség.



2012. május 23., szerda

I'm worse at what I do the best

Nem azért nem írok, mert nincs miről, hanem mert időm nincs, meg a gondolataim is olyan csodás összevisszaságban kergetőznek a fejemben, hogy alig értem őket, és a legtöbbször nem is akarom megérteni, mert ijesztő tud lenni. 
     Úgy várom a péntek estét, mint a megváltást. Remélem lesz olyan jó, mint a múltkori, sőt, talán jobb is. Rettenetjó letelepedni egy padhoz, sörrel, vízipipával, amíg ránk nem sötétedik, és még az után is, odaülni a tó mellé, olyan emberrel beszélgetni, aki - akármilyen furcsa is - néhány dologban kísértetiesen hasonlít rád, és úgy érezni hogy hű, egy értékes ember.
Persze másnap rádöbbensz, hogy egy faszkalap, mert köszönés nélkül megy el melletted, és rájössz, hogy az alkohol becsapott.
     És szombaton pedig egy rendhagyó mozizás, pont mint régen, azokkal az emberekkel, akik régen, egy másik életben voltak részei az életemnek, és úgy örülök, hogy újra azok lehetnek.

Olyan, mintha kezdenének helyrejönni a dolgok. De nem. Nem múlik ez a kétségbeejtő üresség bennem, a félelem, folyamatos félelem, nem tudom mitől, hogy nem érdekel semmi. Néha élni sem akarok. A szüleimmel tegnap vesztem össze, hogy engem miért nem érdekel a jövőm, miért nem tanulok? Nem mondhatom nekik, hogy leszarom, tőlem akár vége is lehetne az egésznek, mert tök értelmetlennek érzem magam. Nem mondhatom ezt. Nem hiszik el. Hülyén hangzik. Ha ezt olvasná valaki, hülyének nézne. Persze, hülye vagyok.
     Ez amúgy nem egy ilyen érvágós blog akart lenni. ( HAHA ez igazából kurváradenemvicces) mert jelenleg egész jó a kedvem, de az általános állapot az, hogy az egyik percben nevetek, a másikban már sírok. 

Oh well, whatever, nevermind...


2012. április 28., szombat

Az utóbbi időben rettentően elfoglalt voltam. Vagyis inkább csak beteg, a héten pedig próbáltam utolérni magamat. Azt az elhamarkodott kijelentést, hogy ez sikerült, nem kockáztatom meg.

El akarok menni. Elszökni. El innen, nem tudom hová, csak el, jó messze. Néha úgy érzem, megfulladok. A tükörből valaki más néz vissza, és megijeszt, hogy nem tudom, kicsoda. Egyre kevesebbet eszem, hallgatom, hogy beteg vagyok, és ebbe bele lehet halni, és mondom hogy nem, görcsösen hajtogatom, nevetek, sírok, nem nem nem... Nem értik. Azt veszem észre, hogy engem meg nem érdekel az egész.

Csak fognám a cuccom és elindulnék világgá, és talán vissza se néznék. Könyörgöm, tűnjünk el. Valaki!