2011. szeptember 27., kedd

-Tudom, mit akarok.
-Mit akarsz?
-Téged.

Én tényleg nem tudom, mit írjak. Boldog vagyok. Boldogan boldog.



2011. szeptember 24., szombat

dazed and confused.

Mi van velem?? Nem ismerek magamra. Sírok, nem tudok enni. Ver a szívem. Folyamat. Várok valamire. Valakire. Nem kéne. Megmondta Bé is, meg tudom magamtól is. De nemúgyvanaz. 

Már anya is észrevette, hogy baj van. Vagyis, megjegyezte, hogy szarul nézek ki. És az alakomat is kritizálta. Oké, tudom, hogy nem vagyok valami bombázó modellalkat. De azért nem kéne bántani. Egyek rendesen? Nem megy. NEM tehetek róla.

Ráadásul beteg vagyok. Lemondtam a mai programjaimat, és itthon dekkoltam papírzsepik és meleg tea társaságában. Ultraizgi. Kezdek becsavarodni. Márpedig én hétfőn elmegyek suliba, dolgozatokat írok, és megkeresem azt a hülyegyereket, és megverem. 
Nem, ez nem fog sikerülni. Egy: túl büszke vagyok. Kettő: sokkal erősebb nálam. Talán könnyebb lenne itthon maradni, mint a szemébe nézni. De akkor biztos hülyét kapnék.
Legyen már valami!mert szétbasz az ideg.
FUCK THIS SHIT!

2011. szeptember 23., péntek

Kérem vissza a tegnap estémet

Mert rohadtjó volt. 
Viszont egész éjjel nem aludtam. Ennek két fő oka volt:
  • forgott velem a szoba
  • teljesen felzaklattak az események. Jobban, mint kellett volna

Vagyhát nemtudom.  
Minden az Ő hibája. Meg a boré, amit megitatott velem.  Tiszta ideg voltam, kellett az a cigi. ugyanis szétbaszódott a szemüvegtokom. Amit Ő megcsinált, nagyjából ,de még mindig nem jó. Azért a nyakába ugrottam. Átölelt. Furcsa, de nagyon jól esett. Hogy nem enged el, csak szorít az erős karjaival..  Ott és akkor kiakadtam egy tiszta pillanatomban.  Nem vagyok én ilyen - bizonygattam. Elhitte. Nem zavarta. Táncoltunk. 
Eszméletlen jó volt. 
Búcsúzni (milyen búcsú volt az?!) már nem volt jó. Az arcát nem felejtem el, azok a szomorú szemek...
Valamiért azt hittem, ma megkeres a suliban. kicsi, naiv detti.

Atyaisten. pont a hétvégén beszéltük Bével ,hogy milyen jó, nincsenek ilyen szívproblémák, minddel leszámoltunk. Mennyivel jobb így. Sokáig tartott. 
Tegnap délelőtt még szidtam, mint állat, nem mentünk velük lion'sba. Aztán tessék. Nagyon fura. Visszagondolni jó, de összességében nem túl kellemes. 
Most szuggerálom, hogy rám írjon. Ki itatott az este? Tessék már csinálni valamit. Megőrülök, esküszöm.

2011. szeptember 21., szerda

Faszkivan. Egész délután az olasszal szarakodtam. És kivannak az idegeim, mert egész héten egy ment. Nincs másra időm.
Pedig rájöttem, hogy teljesen leszarom az egészet. Úgy, ahogy van. Talán ez szégyen, igen, lehet. Nem érdekel. Mindenki MÁR MOST a továbbtanulásról beszél ,milyen egyetemre jelentkeznek, hova mennyi pont kell, tanárok is, hogy érettséginél mi hogy lesz, hát nemááár. Nem akarok orvos lenni. Se jogász. Se közgazdász. Se semmi... tényleg. Most kibuktam. Itt gürizek a semmiért? Hogy okos homeless legyek? Majd firkálgatok a falra meg a betonra. Vagy lesz egy qrvajó munkám, amit utálok. vagy addigra már minden vágyam lesz az, hogy beüljek ez íróasztal mögé, például. Inkább firkálgatok. Valami, amit szeretek. 
De lehet, hogy tényleg megváltozok. TAlán jobb lenne úgy.. de nem biztos, hogy akarok is.
De van tortám. Éljen a cukrászda.Ami nem old meg semmit, de azért finom. 
Elmegyek cukrásznak.
És rohadtul várom a holnapi koncertet, ki akarom magam tombolni, megint érezni akarom azt az örömöt, hogy hullanyugott vagyok, és egyben annyira fel vagyok pörögve, hogy nem tudok aludni .Hogy cseng a fülem. Hogy másnap a suliban csak végiglebegek a folyosón, kómásan, de mindenkit leszarva, és mosolygok a nagyvilágba.

2011. szeptember 16., péntek

lehetek én is az az egy

Annyi minden történt, amiről írhatnék, de most a tegnap estét emelném ki. HS7 meg Fruttik koncert, wáhű. 
Ez kellett. Nagyon. Viszonylag elöl álltunk, aztán végül a második sorban végeztük. Volt egy kritikus pillanat, amikor azt hittem, hogy kinyomják a szememet a tulajdon szemüvegemmel - amit muszáj volt felhúznom, hogy lássak is valamit - de tök rendben volt. Sőt. Huhhuuh. Ma a suliban annyira már nem volt vicces. De sokkal felszabadultabb vagyok. Éljen.

2011. szeptember 9., péntek

Ésigen, az első hetet is túléltem, igaz, néha erősen kellett küzdenem az életemért, de hát így a legjobb.
A pénteki lazulást Katáékkal a Sufniban tartottuk. A falra fel volt firkálva pár quimby-szösszenet. Andi, a drága odaírta a nevünket, a két nagy tibistáét, tehát ott a nevünk a falon. HÁHÁ.
Készült egy rakás értelmet sugárzó kép. Egy kis ízelítő:


Andi rajzolt rám egy szívet. Szeretete jeléül, legalábbis azt mondta.

Ez annnnnnyira borzalmas,  hogy muszáj közzétennem. Andi jósolt nekem. Azt nem mondom meg, hogy mit...



Amúgy hihetetlenülnagyon boldog vagyok. Az okát viszont nem merem kimondani, nem merem leírni, mert félek, hogy akkor megszűnik a varázs. Hogy nem válik valóra. Úgyhogy inkább magamban tartom egy ideig, remélem bírom.:D

2011. szeptember 5., hétfő

Gyere gyere kicsieső

vigyél messze innen el...
Egymást érik a témazárók, amiket a tavaly vett anyagból íratnak, ismételni vagy összefoglalni meg minek, biztos mindenki egész nyáron tanult. Hátnem?
Már most elegem van. A tanulásból, abból, hogy nincs időm arra, amire eddig bármikor volt, azokból a műanyag emberekből, akik a suli egy jelentős hányadát képezik.. Kevés az ember, sok az emberszerű lény... Én nem tudom, annyira nem érzem magad idevalónak. Biztos bennem van a hiba. Én vagyok fura. Talán tényleg "túlságosan elvont" meg "művészlélek" lennék, ahogy azt mondták? Az lennék? Nemtudom.
Azt tudom, hogy muszáj jó jegyeket szereznem ,mert ez az egyik feltétele a novemberi quimbynek. Úgyhogy ha beledöglök is, tanulok.