2011. október 30., vasárnap

Kiskezitcsókolom

Méég 13 nap!! Ollé. Már BORZalmasan várom ezt a Quimbyt. Azon gondolkoztam, hogy vajon UTÁNA mit fogok várni? De lesz mit várni akkor is, szóval meg vagyok nyugodva, halálosan.

 Tegnap végül is kihagytam a Harmincipszi koncertet, pedig úgy volt, hogy elmegyek. Imádom őket, de semmi hangulatom nem volt, meg fáradt voltam, meg ilyen fejfájásokkal nem jó ötlet a koncert. Helyette délután Nórával voltam, kolbászoltunk a városban, kajáltunk, kibeszéltük a sok hülyét, akikkel eddig összehozott minket a sors, megváltottuk a világot. És most pedig Jared Leto-rajzolásba kezdek. Andi-szülinapra. Már ha sikerül egyáltalán befejeznem a rajzot, és lehet, hogy még úgy se kapja meg, mert annyira szar lesz. 
igen, röviden ennyi. 


2011. október 26., szerda

Kiradírozlak az életemből

Igen, mondhatják, hogy erős vagyok, megdicsérhetnek, hogy mosolygok, elhihetik, hogy nem fáj. Én is el akartam hinni. Kezdem felfogni a történteket.
Mosolyogtam rá, szélesen, mert éreztem ,hogy ott helyben elbőgöm magam. Utána jött ez a furcsa érzés, nevetni akartam, harsányan, és sírni, kiabálni, rohangálni kimerülésig... És a még furcsább érzés a fájdalom mellett.. a megkönnyebbülés.
... nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz.

2011. október 24., hétfő

csak nagyon sablonos, elcsépelt, és csöpögős címek jutnak eszembe...

Rövidített modern tündérmese.. Ilyen volt az enyém. De elmosta az eső, elfújta a hideg szél. Nem is volt igazán, inkább csak egy délibáb. Csak el akartam hinni, hogy így boldog lehetek, hogy Ő más, és Vele jó lesz. Nekem eddig Ő Valaki volt, mostanra egy senki... És sírni akarok, toporzékolni, üvölteni, hogy ezt hogy képzeli. 
De ehelyett megpróbálom kiverni a fejemből, emelt fővel, mosollyal a szemébe nézni, hogy lássa, csak neki van mit sajnálnia. Bár megbánná! ÉS akkor csak a fülébe duruzsolnám, hogy már késő. És fájna neki.
De ez nem fog megtörténni. Mert az élet ennél igazságtalanabb.

Nem tudtál volna korábban rájönni, hogy te ezt nem akarod? Amikor még nem voltál része az életemnek, nem éreztem, hogy szükségem van rád?
Nem, nem szeretlek. Azt szerettem, akinek mutattad magad, de csalódnom kellett. És rettentő dühös vagyok magamra.

Nem, nem kéne emésztenem magam. Nem éri meg. Tudom, tudom. Könnyű azt mondani.

2011. október 22., szombat

Ó igen. Nem lehet azt mondani, hogy túlzásba viszem a blogolást. 
Eljött az ősz, de valahogy túl hideg. Nem volt semmi átmenet. Vagy lehet, hogy volt, csak én nem vettem észre. Mostanában nehezen veszem észre a dolgokat. 
Változtatni szeretnék.
Az élethez való hozzáállásomon. Sok minden változott, és igazából lehet, hogy nincs sok okom a szomorkodásra, igen. Mégis, mi a baj? Az ember, ha nincs problémája, kreál magának. Jó esetben nem így van, de gyakori jelenség. Az egyik barátnőmön tapasztaltam. Jön, és csak mondja, mondja, hogy neki milyen rossz, itt fáj, ott fáj, a lelke fáj, emiatt sírt, amiatt sírt... én meg fel voltam háborodva, hogy csak panaszkodik, és engem konkrétan le se szar. De kezdem észrevenni, hogy én is nyafogok. Nem neki, mert igazából csak magáról tud, vagy szeret beszélni, de másnak... Úgyhogy, én igyekszem, tényleg. Tényleg, majdnem mindig van min mosolyogni. És már ettől is boldog leszek.

Meg a színjátszótól!! Imádom! Hát mondjuk még biztosan elég béna vagyok, de maajdcsak belejövök. Az nem lehet, hogy nem.
Végre egy hely, ahol jól érzem magam, elfelejtek mindent, és csak arra koncentrálok, amit csinálok, amit csinálnom kell ,amit imádok csinálni. Nem kiabálok el semmit de na. 

Ja és lesz fogszabályzóm. 
Jaés MÉG 3 HÉT QUIMBYIG!!!(ez így egy fura szó)

2011. október 14., péntek

Hey Mr Tambourine Man, play a song for me

A mai napom keményen indult, de a délután annál jobb volt. Sütött a nap, kiültünk, Vele, és beszélgettünk, és annyira egyszerű volt, és mégis, annyira jó. Boldogan indultam Katáékhoz Sufniba, közben megállítottak mikrofonnal és kamerával, hogy ugyanmár, mit tudok az Elcoteq-es demonstrációról, és mi a véleményem, hátööööööööööö. 

Kaptam egy hiperszuper Doors-os pólót!!! Aaaaahw *.*  És Bob Dylan Mit Fúj A Szél című válogatáskötetét. ÚÚÚ. *.*  És csokit, amit nem kell magyaráznom, hogy miért jó, éés azt hiszem azt se, hogy miért rossz..:D

Amúgy ma két embernek mentem neki, hazafelé pedig a kukát döntöttem fel majdnem, aztán kishíján elhasaltam a lépcsőn. Tudom, ciki. Ez van.

I'm sooooo happyyyy =)

2011. október 8., szombat

Nem is volt olyan rossz ez a szülinap. Tényleg jó volt.
Na meg van ez a színjátszó. Az is jó, de most nem erről fogok írni.

Igazából fogalmam sincs, miről írjak. Kéne, mert sok minden történt, de nagyon nem vagyok hangulatban. Ha az ember nincs hangulatban akkor nem megy. kész. Nekem legalábbis nem.
Nincs egy darab ép és tiszta gondolatom. Teljes káosz, mondhatni. Türüptürüp. Nem érvágás-közeli a helyzet, csak összekavarodott bennem minden. Majdcsak leülepszik.

Most pedig egy Patience, mert egész nap ezt hallgattam. Beszéljen helyettem is.

2011. október 4., kedd

Ennyi hülyeséget összehordani.

Franci sütött nekem tortát:

Annyi sütit meg csokit kaptam, hogy kezdek gyanakodni, fel akarnak hízlalni. 
Viszont annyi szeretetet kaptam mellé, hogy haragudni se tudnék. 

Kéne valami értelmeset írni, de nem megy. Olyan boldog voltam, mostanra viszont úgy elromlott a kedvem. És nem tudom, mitől. És én hagyom. Ezt utálom a legjobban.

Áh, milyen negatív posztok. Mi van velem? Nem jellemző. Valahogy elfogyott a jókedvem. Tréningezni kell.

2011. október 1., szombat

Nem várom a holnapot. Illetve csak az egyik felem. A másik legszívesebben makacsul megtorpanna, talán még vissza is fordulna az idő országútján. Már ha ilyet lehetne.
  Nem arról van szó, hogy öreg vagyok. Ez tulajdonképpen nevetséges, igen, én is érzem. Tizenhat év, az nem sok. De régen mindig elképzeltem, hogy milyen lesz akkor, milyen leszek én. És most itt vagyok, és tessék. Úgy érzem, mintha nem csináltam volna semmit. Biztos elmúlik ez az érzés, pillanatnyi elmezavar. 
  Mint amikor csak rohansz és rohansz egy sűrű erdőben, azt se tudod, merre, csak rohansz, mert muszáj. Egy perce megállsz, nekidőlsz egy hatalmas, öreg fának, kifújod magad, és megpróbálsz rájönni, hogy most merre tovább. Aztán úgyis megrázod magad, és továbbfutsz, és igyekszel nem abba az irányba, ahonnan jöttél.
  Nem, nem vagyok teljesen hülye.
  Csak egy icipicit.
  Pedig jelenleg imádom az életem. És lekopogom.