Ha nem én lennék, nem érezném azt, amit érzek, el se hinném hogy van ilyen. A szívem össze-vissza dobog, a szám mosolyog, a szemem elréved, az agyamban örvénylő emlékek kiszorítják a gondolataimat. Annyira meseszerű, hogy egy-egy tiszta pillanatomban elhinni is félek. 

     Nem akarom, hogy felüljön arra a gépre és elmenjen, itt hagyjon, hogy hiányozzon, és hogy amíg távol van, csak azt várjam, hogy hazaérjen.

     De el fog repülni, nagyon messze, én meg majd várom, mert nem tehetek mást, csak ülök és várok, ő meg majd egyszer hazajön, magához szorít, a fülembe súgja, hogy hiányoztam, s közben a nyár elillan.